Navigáció

Tartalom

barlangok, tárnák

Pelsőcardó - Ardói-barlang

Az Ardói-barlang a Szlovák-karszt Nemzeti Park egyik legszebb mészkőbarlangjai közé tartozik. A barlang hossza 1492 méter, jellegzetes cseppkő díszei a borsókő sztalaktit, sztalagmit, valamint a cseppkő drapériák. Ezeket a földalatti tereket az ember már az újkőkorban lakta, úgy ahogyan a későbbi korszakokban is. Szlovákiai viszonylatban, bár töredékesen, de igen ritka és különleges falfestmények maradtak itt fenn. A barlang a nyilvánosság számára nem látogatható.

tanösvények

Gömörhorka - Horkai Karsztjelenségek Tanösvénye

A karsztjelenségeket ismertető tanösvény a Szlovák karszt legdélibb kiugróján, Gömörhorkán keresztül vezeti végig a látogatót, mely a Konyár-fennsíkkal szomszédos. A tanösvény a Kövirózsa Panziónál kezdődik, 8,8 km hosszú, és zárt útvonalú, ami azt jelenti, hogy a túrázó arra az adott pontra tér vissza, ahonnan elindult. A túraútvonal során tíz állomás ad információt magáról a karsztvidékről, az itt fellelhető természeti jelenségekről, barlangokról, forrásokról, víznyelőkről és mészkő karrokról. Horka, amely település egy cipó alakú mészkőtáblán fekszik, a legalkalmasabb az adott téma bemutatására. A túrázó többek között bővítheti ismereteit a vidékre jellemző, meleg időjárást kedvelő flóráról és faunáról. A horkai nyeregben és a Konyár-fennsíkon a tanösvény keresztezi a zöld jelzésű túraútvonalat, mely Pelsőctől vezet Temetvény (Hrádok) felé, ezzel bekapcsolódik a karszt turista útvonalainak hálózatába. A túra hozzávetőlegesen két és fél, három óra alatt tehető meg.

Beretke - Murányi Áttörés Tanösvény

Beretke a Murány és a Sajó folyó torkolatánál található. A tanösvény a falu központjából indul, és a Murány áramlását követve a túrázót kevésbé ismert, történelmi és táji szempontból is gyönyörű, lehengerő helyekre kalauzolja.
A túra hossza 3,2 kilométer, és az útvonal során 66,5 méter a szintkülönbség. A látogatók ismereteinek bővítésére összesen hat információs tábla nyújt lehetőséget.
A tanösvény első információs táblája a település központjában található, azon magaslat lábánál, melyen a valamikori templom romjai láthatóak. A templomot a második világháború idején bombázták le, mivel földalatti katonai búvóhely volt a közelében. Némi emelkedő után a Peskő sziklához érkezük.
A második információs tábla a Peskő sziklán található. Ha jobb erőnlétben vagyunk, és lemászunk szorosan a szikla melletti meredek lejtőn, egy barlangot találunk két nyílással. A kijelölt ösvény lejtőin tovább haladva a falu irányába fordulunk vissza. Eljutunk a Murány folyóhoz, majd átkelve a hídon a  másik partra, ahol a folyóárral szemben haladhatunk tovább. Ekkor egy kanyonba érkezünk.
A harmadik tábla a valamikori malom működéséről ad bővebb információt, melyhez gátat is építettek. A későbbiekben, mint kisebb vízi erőmű funkcionált. A jelzés a folyóparton halad tovább, és egy emelkedőn keresztül a jelzések átvezetnek egy rétre.
A negyedik tábla a környék állat- és növényvilágáról ad bővebb információt. A réten ha balra fordulnunk, a hegy felé indulhatunk. Fent jobbra egy ösvény vezet be az erdőbe. Az útvonal zöld turistajelzéssel van jelölve, és az út ismét a folyóparthoz vezet minket.
Az ötödik megálló a Rosszgyári-barlangba vezető szikla nyílássánál található. A tábla információt ad a barlang történetéről, annak kialakulásáról, a viz eróziós tevékenységének hatásáról. A tanösvény a Murány partján halad tovább egészen addig, míg el nem érünk egy forrást, melynek víze iható.
A hatodik információs tábla a zöld és a sárga túraútvonal kereszteződésében található. A túlsó partra tekintve láthatóak az egykori vasgyár maradványai. Az utolsó megálló után a tanösvény útvonala a folyóárral szembefordul, és párhuzamosan halad a zöld turistajelzéssel. Az ösvény egy meredek lejtőn balra fordul, ahonnan egy rétre vezet, melyen keresztül visszavisz Beretke településhez.

természeti érdekességek

Tornagörgő - Görgői vízesés

Közvetlen a település lakóházai között található a Szlovák-karszt legmagasabb vízesése, a görgői vízesés. Egyedülálló látványt nyújt ez a mű, melyet nem a természet, hanem az ember hozott létre. A víz mészkőtufán keresztül folyik ki, ahonnan régen a helyiek követ bányásztak, hogy házaikat felépítség. Kedvelt építőanyag volt, hisz a felettébb puha és porózusos mészkövet könnyen el lehetett fűrészelni, olyan fomára, amilyenre szerették volna.. A helyi lakosok visszaemlékezései alapján a kő kifejtése során sok kövületet is találtak, főleg levelek lenyomatait. Ma sem meglepő, ha ilyennel találkozunk a vízesésénél. Szorosan a vízesés mellett egy földtani kibúvás található.
A vízesés 14 méter magas, irányjelző táblák segítségével könnyen megtalálható. A múltban igen fontos funkciót töltött be, három malom is állt Tornagörgőn.

barlangok, tárnák

Kecső - Domicai-barlang

Az egész éven nyitva tartó barlang cseppkőképződményekben gazdag. Ezen kívül lépcsőzetes tavak, pagoda alakú sztalagmitok jellemzik. Régészeti szempontból is nagy jelentőséggel bír, mivel nem csak ősember által használt kerámia edényeket, de kéz- és láblenyomatokat, nyilakat, állati fogból készült ékszereket, fésűt és gyűrűt is találtak. A falakon szénrajzok maradtak fenn, és nem utolsósorban barlangi medve csontokra is bukkantak.

A barlang további különlegessége a földalatti Styx folyó. Bő esőzések után a folyó vize alkalmas csónakázásra, ami közkedvelt a látogatók körében. A barlang összefüggő barlangrendszert alkot a Baradla-barlanggal, és Ördög lyukkal. A barlangrendszer teljes hossza körülbelül 25 kilométer. A látogatók részt vehetnek rövid barlang túrán, ami 780 m, vagy hosszú túrán, ami 930 méter hosszú.

archeológiai lelőhelyek

Melléte - Mellétei szelvény

A paleontológiai és földtani szempontból is jelentős terület mesterségesen, a kőfejtők működésének hatására jött létre. A Murány folyó bal partján található geológiai rétegek a földkéreg mészkő rétegeinek különböző fejlődési szintjeit mutatják be. Emellett különféle kövületek jelentős lelőhelye. Ezeknek a kövületeknek a gyűjtése szigorúan tilos, hiszen a 15 hektáron elterülő mellétei szelvény természetvédelmi terület, mely négyes fokozatú védettséget élvez.

A Nyugati-Kárpátok hatalmas tektonikus eredetű szuperegységét Mellétéről nevezték el Meliatikumként.

természeti érdekességek

Melléte - Murány-áttörés

A 39,55 hektáron elterülő védett övezet a Murány folyó mentén található, mely Melléte határában egy szűk szurdokon, majd kanyonon keresztül folyik. Partján szűk ösvény vezet, mely helyenként áthalad a kanyon felett, majd visszatér hozzá. Mellétéről a sárga turistajelzést követve jutunk az áttöréshez. A sárga turistaútvonal rákapcsolódik a Beretkéből induló tanösvényre, a Gömör faluból induló zöld turistaútra, valamint az ellenkező irányba, a Szőlős hegyre vezető útra. A természetvédelmi területen számos barlang található.

műszaki műemlékek

Pelsőc - Serényi tartály

A Pelsőci-fennsíkon található ez a rendkívüli építészeti remekmű, mely egyedülálló egész Szlovákia területén. A Serényi tartály egy kör alakú építmény, melynek átmérője 16 méter. A négy méter mély tartály 960 ezer liter vizet képes összegyűjteni. Egy földmélyedésben építették meg, tölcsér formájúra. Nem egy tipikus töbörről volt szó, inkább eltűnő, vagy épp keletkező töbörről, de méretével és elhelyezkedésével tökéletesen megfelelt a célnak. Az epítmény egy lejtőn épült, ami lehetővé teszi, hogy esőzések alkalmával egy pontba gyűjtse a vizet. A tartály nagy része a földben tálalható, és 290 hektár terület esővizét képes összegyűjteni.
A tartály az Osztrák-Magyar Földművelésügyi Minisztériumnak köszönhetően valósult meg 1913-ban, amikor Szerényi Béla volt a minisztere. Tervrajzát Rozsnyai Károly, királyi tanácsos készítette el.

UNESCO műemlékek

Szilice - Szilicei-jégbarlang

Szilicétől nem egész két kilométerre található a világ legalacsonyabban fekvő jégbarlangja, a Szilicei-jégbarlang. Tengerszint feletti magassága mindössze 503 méter. Bár a barlang nem látogatható, mégis kiváló turistacélpont lehet impozáns sziklatöbörben nyíló bejárata miatt, mely a barlang mennyezetének beomlásával keletkezett. Bejárata, amely 12 méter magas és 32 méter széles, a turisták számára kiépített lépcsőn közelíthető meg. Innen nem csak hatalmas, körülölelő sziklafalak láthatóak, de időnként a bejegesedett barlang is. Egy emléktábla is található itt, mely Revitzky Ádám gróf látogatásának állít emléket.
A Szilicei-jégbarlang régóta ismert barlang, egy rajz is fennmaradt róla, melyet 1719-ben Buchholtza J. készített. A híres polihisztor, Bél Mátyás is említést tesz róla 1744-ben. A barlang a legmagasabb védettséget élvezi, hisz 1995-ben felkerült az UNESCO világörökségek listájára.

természeti érdekességek

Szilice - Pap lyuk

Tó a sárga jelzés mentén, Jablonca irányába. A tó egy karszti víznyelő eldugulásával jött létre. Ma már halászterület, és a fekete szárcsa fészkelőhelye.

Szilice - Szilicei (Gyükösréti) tó

Az egykori tó egyben barlangbejárat is, mely a pirossal jelzett túraútvonal mentén található Szilice mellett, egy gémeskúttól nem messze.

források, patakok

Borzova - Király kút forrás

A karszt mezőn, északkeletre a falutól. Bő esőzés idején egy patak vezet tőle a Milada-barlanghoz, ahol a vízet ismét a föld nyeli el. A monda szerint a kutat maga IV. Béla ásta ki, amikor a tatárok elől a fennsíkon menekült. A régészeti kutatások igazolják a kiétei kultúra ittlétét a római időszakban. A 17. Századból való litván érméket is találtak itt. A Király-kúthoz nem vezet turistajelzés.

barlangok, tárnák

Borzova - Milada és Matilda

A Milada egy barlang, 1 kilométer távolságra a falutól délkelet felé. A barlang mintegy 800 méter hosszú, hatalmas földalatti termekkel és cseppkő díszítéssel. A Matilda 415 méter hosszú barlang, és délre található a falutól. A két barlang közül egyik sem látogatható.

Szalóc - Gombaszögi barlang

A barlangot 1951-ben fedezték fel egy forráson keresztül. A földalatti járatok nem voltak összeköttetésben a föld felszínével. Ennek köszönhetjük, hogy sértetlenül maradt fenn a törékeny díszítés, többek között a szalmacseppkövek, melyek közül némely eléri a három métert is. A barlang több, mint másfél kilométer hoszzú, ebből a megtekinthető szakasz 530 méter. A barlang időszakosan látogatható, bővebb információ, árjegyzék a www.ssj.sk honlapon található.