Navigáció

Tartalom

Tornagörgő - Keresztelő Szent János-temploma

A templom építésének ideje a nemzeti kultúrális örökségek listája szerint az 1500-as évekre tehető, bár az 1332-1334-es évekből származó írásos feljegyzések már egy, azonos patrónussal rendelkező templomról szólnak. A mai templom a román stílusban épült templom átépítésével nyerte el mai formáját. A nézetet, miszerint a templom megléte korábbra tehető, alátámasztja Bebek György sírjának ittléte, aki 1381-ben hunyt el. Bebek György a Bebek család egyik nevezetes tagja volt, aki Krasznahorka várának uraként vált Gömör szerte ismertté. A gótikus stílus, valamint a románkori gyökerek ellenére a templomban ma a klasszicista stílus az uralkodó, mivel 1823-ban jelentős átépítésen ment keresztül. Minderről egy a templom homlokzatán található korabeli feljegyzés is tanuskodik. A templom körül egy, a 17. századból fennmaradt védőfal és védőbástya is található, ami az esetleges török támadások ellen nyújtott védelmet. Ilyen esetekben a falu népe a templom védőfalai mögé bújt, és onnan védte magát.

GPS: 48° 36′ 24.12″N  20° 44′ 58.908″E

megjelenítés mappában

Kategória

templomok, kápolnák