Navigáció

Tartalom

Jablonca - A Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére épült gótikus templom

A Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére épült gótikus stílusú templom a település központi részén, egy magaslaton áll a falu emblematikus épületeként. A templom nagysága arról tanúskodik, hogy Jablonca valamikor jóval népesebb falu volt, mint ma. Emellett a templom zarándokhely is volt, tehát az általánosnál több funkciót töltött be. Szent Péter és Szent Pál ünnepén, akiknek a templom oltára fel van szentelve, a környező falvakból, Jabloncáról, Körtvélyesről, Szádalmásról, és a ma már holt faluból, Derenkről is ide zarándokoltak.

A Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal adatai alapján a templom az 1500-as évekből való. Az első írásos emlék, amely Jabloncát említi, az 1386-os évből való, mégis feltételezhető, hogy a falu ettől régebbi. Ez alapján feltételezhetjük, hogy a Szent Kereszt templom nem az első templom Jabloncán, de a régebbi nem maradt fenn, nem ismert annak helye. A 18-19. században a gyümölcstermesztést és a borvidéki területet az Andrássyk uralták. Az eredetileg gótikus stílusban épült templomot is ők építették át mai formájára. Sajnos az átépítés során a templom elveszítette gótikus jellegét. Ma neogótikus építészeti stílussal illetik, de egészen atipikusnak mondható. A templombelső, a katolikus templomokhoz mérten szigorúnak mondható. Figyelemre méltó az itt található fából készült karzat. Oltárában egy 1781-ből származó irat található, amely az Andrássyk adományáról számol be, melyet az átépítésre adtak.
A templom a Szádalmási Római Katolikus parókiához tartozik, de a kulcs a jabloncai önkormányzati hivatalban is megtalálható.

GPS: 48° 33′ 36.472″N  20° 36′ 46.08″E

megjelenítés mappában

Kategória

templomok, kápolnák